Főoldal Névjegykártyák Meghívók Levélpapírok Szórólapok Szolgáltatónk Elérhetőség Partnereink

A meghívók egyszeri alkalomra, egy eseményen, vagy eseménysorozaton való megjelenésre jogosítanak fel.



Itt tekintheti meg meghívó kínálatunkat:

 Meghívók
Esküvői Meghívók Egyéb Meghívók Árak Rendelés Szolgáltatónk


Esküvő

Olykor kisebb családi rendezvények is komoly előkészülést jelentenek, így nem meglepő, hogy egy eljegyzés, esküvő, házassági évforduló vagy keresztelő megszervezése mennyi odafigyelést, szervezői munkát igényel. A rendezvények nem az ajtóban kezdődnek - vendégeink első benyomásukat és várakozásukat a meghívó kézbeadásakor alakítják ki. Innen a többi csak folytatás, melyek együtt alkotnak egy kerek egészet. Ahogy a cipőnket is a ruhánkhoz választjuk, úgy különleges alkalmakkor is komoly gondot kell fordítanunk a részletek egymáshoz hangolására.

Ebben szeretnénk Önnek segítséget nyújtani.

A Webnyomda műhelyében saját tervezésű és készítésű, igényes és elegáns meghívókat készítettünk, melyeket több, mint száz fajtát tartalmazó katalógusunkból választhat ki.

Meglévő ajánlatunk mellett igény esetén az Ön meghívójának arculatát, formáját, egyedi jellegét személyre szóló kiszolgálással közösen alakítjuk ki.

Műhelyünkben lehetőség nyílik egyedi arcképes meghívók elkészítésére is.

A továbbiakban szeretnénk a Webnyomda látogatóinak egy kis ízelítőt adni különböző országok esküvői szertartásairól, szokásairól. Az esküvő minden egyes országban jelentős esemény a menyasszony és vőlegény életében.

Kubai esküvő:

A házasság kötés ceremóniája Kubában elsősorban polgári, ugyanis a katolikus vallású hívők is ritkán tesznek egymásnak örök esküt templomban. Ez 1959-et követően változott ilyenné.

A házasulandók segítséget, támogatást kapnak az államtól. Elsősorban azt a lehetőséget, hogy az éttermi vagy a nászút szállodai költségeit pesoban fizethetik. Sokaknak elérhetetlen a dollár ( 2004 végén a dollárt, mint fizetőeszközt eltörölték, helyébe az euro lépett ). Megfelelő kapcsolatokkal akár egy-két hetes nászúthoz is hozzájuthat az ifjú pár.

Berber esküvő:

Az esküvő a házasság bevezető rítusaként jelentős fordulópontot jelöl az ember egyéni és társadalmi életében. Az arab-berber muzulmánoknál a házassággal a nőnek megváltozik a lakóhelye, viselete, viselkedése. A férj és családja új tagot fogad a házba, kötelezettségeket vállal, és a menyasszonypénz fejében jogokat gyakorol az ifjú asszony felett.

A tunéziai Dzserba szigeti berbereknél az esküvő négy napján különböző rítusokon vezetik át a menyasszonyt és a vőlegényt, összetett fogalmakat jelenítve meg gesztusok, tárgyak, ízek és színek révén. A termékenységet, a szentséget és az ártatlanságot fehér színnel és tojással, a házasságot piros színnel, a boldogságot, a jó rokoni kapcsolatokat cukorral és mézzel, a mágikus védelmet és a szépséget fekete színnel, a férfiági leszármazást az életfával azonosított olajfával, az élet továbbvitelét gyékényszőnyeggel szimbolizálják. A lányos háznál - hennával, ideiglenes tetoválással, hajfonással - testi szépségjegyekkel látják el a menyasszonyt. Ezek mágikus védelmet is szolgálnak, hiszen az esküvőn, a két társadalmi státus határmezsgyéjén fokozottan ki van téve ártó hatásoknak. A vőlegény házában a szimbolikus és valós ajándékok küldése, valamint a menyasszony válaszajándékainak a fogadása köré csoportosulnak a rítusok. A negyedik napon találkozik először egymással az ifjú pár azután, hogy a nászszobát berendezték. Ekkor mutatják be a menyasszonyt díszöltözetben új családjának és a női vendégseregnek, s ez a nap zárul a nászéjszakával.

Észt esküvő:

Az észt esküvői szokásokra a vőlegény és a menyasszony passzivitása jellemző. Ők voltak a főszereplők, de nem maguk, hanem helyettesítőik cselekedtek - a leánykéréskor és az esküvőkor egyaránt.

Leánykéréskor az "apaférfi" beszélt és cselekedett: egy idősebb házas férfi, általában a vőlegény rokona. Leánykérőbe régen hátaslovon, később felékesített csődörön érkeztek. A megfelelő idő az újhold keddje, csütörtökje vagy szombatjának estéje volt. A kérők ajándékot is vittek: régebben sörös kannát, később pálinkásüveget. A kérőpálinkának édesnek és pirosnak kellett lennie. A leánykérés szavainak körülírónak kellett lenniük, a kérőnek nagyon jól kellett beszélnie. A kérő a beszéd végén az asztalra tette az üveget, ha a családfő meghúzta, akkor fogadta a kérőket. Hitték, hogy az újhold segíti a termékenységet, egészséget és szerencsét hoz. Az újholdkor megkért leány sokáig fiatal maradt, fogyó holddal viszont hamar megráncosodott.

A leánykérés és az esküvő között általában eltelt néhány hónap, ezt az időt a menyasszony a hozomány készítésével töltötte. A hozomány a menyasszony ajándéka volt a vőlegény rokonainak és az esküvő vendégeinek, készítését már fiatal korban megkezdték. Amikor az esküvő közeli, valós eseménnyé vált, sietni kellett: kesztyűket, harisnyákat és zoknikat kellett kötni, öveket szőni. Ezekből az esküvő folyamán néha több százra is szükség volt. Régi szokás volt a menyasszony kisegítése, amikor a falu leányai csütörtök és vasárnap este eljöttek, hogy közösen kézimunkázzanak. A templomi esküvő Észtországban hosszú ideig - helyenként a 19. század második feléig vagy akár tovább is - másodrendű jelentőségű volt. A templomi esküvő és az esküvő általában nem egy időben zajlott. A templomi esküvő kötelező volt, mert előírta a törvény, általában később, néha az első gyermek keresztelőjével együtt zajlott. A nép szemében a falusi esküvő volt az elsődleges, a menyasszonyból akkor lett fiatalasszony, amikor bekötötték a fejét. Az esküvőt általában késő ősszel vagy télen, februárig tartották. Őszönként voltak a tanyák a legmódosabbak, a munka sem sürgetett.

A 17-18. században a falusi fiatalok esküvői szokásaival kapcsolatban sok szabályozást léptettek életbe: az esküvő hosszát 2-3 napban maximálták (korábban egy hétig vagy tovább is tarthatott), meghatározták a vendégek számát, az ajándékok természetét és mennyiségét stb. A régi esküvők általában "két végűek" voltak: az ünnepség egy részét a menyasszony, egy részét a vőlegény házánál ülték meg.

Esküvő Sri Lankán:

Nagyon érdekesek a házasságkötési szokások: a legtöbb házasság hirdetés útján köttetik. A vasárnapi újságban négy oldalt tesznek ki a házassághirdetések, melyekben a lányos szülők közlik a leány korát, foglalkozását, vagyonát, hozományát. Az érdeklődő fiatalemberek úgy jelentkezhetnek a hirdetésre, hogy elküldik horoszkópjukat. A szülők ezt összevetik a leány horoszkópjával, és ha összeillenek, akkor a fiatalok megismerkedhetnek, jöhet az esküvő. Mindezek után meglepő hogy a válások száma elenyészően alacsony Sri Lankán. A sri lankai lányok szűzen mennek férjhez. Sehol az utcán nem láttunk csókolózó párokat. Ez ebben az országban elképzelhetetlen.

Amennyiben szeretné velünk megosztani ismereteit más országok, kultúrák esküvői szokásait illetően vagy esetleg bármi észrevétele van az oldallal kapcsolatban, szívesen vesszük ha e-mail címünkre elküldi. Reméljük, hogy mihamarabb esküvői meghívó megrendelőként üdvözölhetjük Önt.


Számlálók, statisztikák:
websas.hu eXTReMe Tracker